2011. október 18., kedd

KULCS A GYŐZELEMHEZ : AZ ISTENFÉLELEM (5.rész)

Dr. Wolfhard Margies
Pszihológus és lelkész

Lelki gondozás és Istenfélelem   5. rész

Tegnap megpróbáltunk elindulni egy úton, és megállapítottuk, hogy bizonyos fajta jogoknak fenn kell állniuk ahhoz, hogy „betegítő energiák” gyötörjenek bennünket. Tudatosan használtam ezt a kifejezést, hogy „betegítő energiák“. Természetesen ezt esetenként osztályozni kell. Tegnap megpróbáltuk néhány példán keresztül bemutatni, hogy mik lehetnek azok az okok, amelyek megbetegítenek. Arra a felismerésre jutottunk, hogy nem elsődleges fontosságú tudni, hogy egyes esetekben mi betegíti meg a segítségre szoruló testvért vagy testvérnőt, hogy az csak bűn-e vagy bűn és körülmény, vagy helytelen beállítottság, viselkedés, vagy démoni befolyás, vagy démoni erők abban a személyben. Összefoglalva azt mondjuk, hogy ezek: „betegítő energiák“.
Nem az a lényeg, hogy rögtön az első pillanatban tökéletesen átlássuk az illető helyzetét és múltját, hogy így a mi tudásunkból kiindulva segítsünk a betegen. Gyakran azt képzeljük, hogy ha pontosan ismerjük a beteg múltjában végbement eseményeket, hogy min ment keresztül, milyen mélypontjai voltak az életének, akkor megállapíthatjuk, hogy ez és ez a baj, tehát így és így tudunk rajta segíteni. Ebben van igazság, de mégis csak egy része az igazságnak.
Sokkal fontosabb az a kérdés, hogy a beteg miért beteg még ma is? Miért vannak jelen még ma is azok az erők és okok, amelyek az illetőt régen is gyötörték. Ez a kérdés sokkal fontosabb. Az analízis fontos, de a terápia sokkal fontosabb. Egyszóval: nem csupán ismereten keresztül jutunk a javuláshoz, hanem elsősorban őszinteség és engedelmesség által.
Az első kérdés az: mi okozza a problémáját? Ez fontos, de ezzel még nem jutunk tovább. A második kérdés fontosabb: a régi dolgok miért képesek még ma is problémát okozni?
Talán emlékeztek rá, néhány példát felhozva próbáltuk bemutatni, hogy az A ok, ami 20 évvel ezelőtt bajt okozott egy B hiba által, vagy téves elhatározások sorozatán keresztül, még ma is működhet. A jogok első kategóriáját korábban kitárgyaltuk, és eleget hangsúlyoztam már, mégis újra mondom döntő fontossága miatt – hiszen a lelki gondozás 95%-ban ezen múlik –: megbocsátás! Akármennyit beszélünk is erről, érvényes marad. Most pedig az következik, hogy ezt az első kategóriát, tudniillik a megbocsátást összekössük az istenfélelemmel. Talán azt kérdezitek: mi köze van ennek az istenfélelemhez? Mivel ezt eddig még nem fejtettük ki, most pótolom.
Még egyszer felsorolom az elveket. Megpróbálom kiemelni, hogy az istenfélelem mennyire fajsúlyos és tartalmas dolog. Rájöttünk arra, hogy az istenfélelem az Úr szemében olyan fontos, hogy minden parancsolatot, feladatot és kötelezettséget megelőz. A Prédikátor 12,13-ban minden tudás summája, amit egy hívő a száján kimondhat ez: „Féld az Isten, és tartsd meg parancsolatait. Mert ez minden embernek kötelessége.“
Az istenfélelem egy olyan parancsolat, ami minden más parancsolatot megelőz. Négy alapvető kategória van, amit a lelki gondozónak ismernie kell, mert különben nem képes a baj gyökerét megtalálni.
1. A bűnös cselekedet.
Ezt már alaposan kitárgyaltuk. Ezen azt értem, ha valaki minden bűnét megvallja, kivéve egyet, amit elrejt, és nem vallja meg, akkor imádkozhat érte száz lelki gondozó is, akkor sem fognak tudni rajta segíteni, mert Isten csak az őszintéknek segít. Pl. ha valahonnan 2000 forintot sikkasztottam, és minden bűnömet megvallottam, de ezt az egyet nem, és az életemben problémák vannak, tele vagyok bajokkal, akkor hiába imádkoznak az én összes problémámért, amíg ezt az egyet el nem rendezem, és jóvá nem teszem.
Az istenfélelem megvilágításában ez a cselekedet bűn, aminek az ellentéte: a jót tenni, amit felismertem. Most pedig folytassuk a megbocsátással, ami egyenlő a békességre igyekezéssel. Ha nincs megbocsátás, akkor nincs gyógyulás. Megbocsátani azt jelenti, hogy egy elválasztottságot összekötni, újra egyesíteni. Meg nem bocsátani pedig azt jelenti, hogy amikor valaki az én személyemet megsérti, én erre a bosszú, a harag álláspontját választom, amivel szeparálom, elszigetelem magam. Ezt más szóval békétlenségnek nevezzük. Ez a diszharmónia, szétválasztottság. Viszony, ami szét lett rombolva. Az Igében ennek alátámasztása így hangzik: „Boldogok a békességre igyekezők.“ Más fordítás szerint: „Boldogok, akik békét teremtenek.“ Tehát békességre igyekezni és létrehozni. Itt látszik meg, hogy Isten előtt miért olyan fontos a megbocsátás.
A megbocsátás tehát annyit jelent, hogy békességre törekszem, békességet keresek, ami végül is az én javamra lesz. Nem is mások végett elsősorban, hanem a magam javára. Ha megbocsátunk, mi vagyunk az áldottak.
A Példabeszédekben is azt olvassuk, hogy aki bölcs, az a saját maga számára bölcs. Tehát aki megbocsát, saját magával tesz jót, még ha abban a pillanatban a megbocsátás nehéznek tűnik is.
Volt egy alkalom, amikor a megbocsátásról beszéltem és ez valakinek sok volt. A következőket mondta:
„Ide figyelj, testvér, ezt így is lehet érteni, meg úgy is. Nekem már annyi bajom van, és akkor te mindennek a tetejébe azzal jössz, hogy én bocsássak meg!?” Ó, testvéreim, ez egy nagyon jó példa a félremagyarázásra, amikor az emberek nem tudják, hogy mi lenne a jó számukra. A könnyebbik oldalt választják, és helyet hagynak a szívükben a bosszú és a harag kellemes érzésének, ami azonban nem vezet szabaduláshoz. Ez csak pillanatnyilag látszik könnyebbnek. Ha az lenne a szemük előtt, hogy: „Uram! Lemondok erről az élvezetről, ami a bosszúállásban van, mert ezen múlik a szabadulásom, és megbocsátok, nem haragszom rá, szeretem“ – akkor megszabadulnának.
Ez pontosan az az eset, amikor valaki hosszabb időn keresztül börtönben van, odaláncolva a falhoz és valaki odanyújt neki egy kulcsot, abba a kezébe, amelyik szabad és azt mondja: „Ezzel kinyithatod a láncot, és szabad lehetsz. Erre az illető azt feleli: „A sok bajomban még ezt is én csináljam?” Így fogjuk fel sokszor a megbocsátást. Egy kis fáradsággal jár ugyan, ez biztos, de megéri. A szabadulás mértéke azonban jóval meghaladja ezét a kis fáradtságét.
Ha a megbocsátás és az istenfélelem közti összefüggést vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a megbocsátásban benne foglaltatik a békességre igyekezés. Maradjunk most azoknál az eseteknél, amelyeknél démonikus behatások állnak fenn. Nem egy betegítő energiáról beszélek, hanem démonikus behatásról. A gyakorlatban előfordulhat, hogy a bajban lévő már régen megvallotta okkult dolgait, amiből megszabadult, meggyógyult, de alighogy rendbejött és a lelki gondozó elment, már vissza is csúszott. Olyan ez, mint egy forgóajtó. Mi történik ilyenkor? Az, hogy az egyik kezemet az Úr felé nyújtom, és azt mondom: Uram, szabadíts ki ebből a nehéz helyzetből! Uram, szükségem van a Te segítségedre, lemondok róla, elszakítom magam minden démonikus erőtől, és megbánom mindazt, amivel ezen a téren vétkeztem. De a másik kezünkkel pontosan az ellenkezőjét tesszük: odanyújtjuk az ördögnek, és kooperálunk, együttműködünk vele. Elhallgatunk dolgokat, amiket még nem rendeztünk le. Itt van a mondanivalóm lényege. Nem elég az Úrhoz kiáltani segítségért és azt mondani, elszakítom magamat mindattól, amivel Ellened vétkeztem, miközben együttműködöm a gonosszal. Ugyanis azzal, hogy nem bocsátok meg, démonikus motivációnak engedek.
Szakadás, eltávolodás, megosztás, meg nem bocsátás, diszharmónia, ez mind a sötétség birodalmához tartozik. Ha én erről szép csendben hallgatok azáltal, hogy nem bocsátok meg, akkor elismerem, igenlem a gonoszt, és tudatosan az ő birtokában vagyok. Látjuk már az összefüggést?
Most a harmadik pont következik, az „ellenszegülés“. Ami a megbocsátást illeti, az világos ügy. Nekem csak azt kell tudni, hogy ki bántott meg, és meg kell bocsátanom annak a személynek. Ez egyszerű, csak akarni kell. Az ellenszegülés viszont nem fogható fel ilyen egyszerűen. Az ellenszegülés olyan viselkedés, amit nem lehet könnyen észrevenni. Ha segítségül hívjuk az Urat, hogy felvilágosítást adjon, akkor felismerjük, mint olyan cselekedetet, ami minden keresztény életében előfordulhat. Az ellenszegülést ne úgy képzeljük el, hogy valaki felemelt ököllel fenyegetőzik, és durván kinyilvánítja érzéseit, nem. Ez alattomosan megbújhat a szívben, és szerény formában is jelentkezhet.
Az Úr az I. Sámuel 15-ben világosan megparancsolja Saulnak, hogy irtsa ki az amálekitákat, de ő megkegyelmez a királynak. A zsákmány – ami az Úr szemében gyűlölt volt – egy részét megtartja, és ebből még vallásos áldozatot is bemutat az Úrnak. Ekkor az Úr megbízza Sámuelt: menj el, mondd meg Saulnak: „Bizony többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérénél. Olyan az engedetlenség, mint a varázslás bűne, és az ellenszegülés, mint a bálványimádás.
Ezzel el is értük azt, amit kerestünk. Aki ellenszegül, az a gonosz, vagyis a sötétség hatalmába, létformájába, működési területére kerül. Tehát az ellenszegülés a varázslás és a bálványimádás bűne. Fontos, hogy értelmet nyerjen ez a szó és megértsük, hogy valójában mit is jelent.
Akkor értjük meg legjobban, ha magunk is benne voltunk, és egy valódi bűnbánaton keresztül megszabadultunk. Ezt általában csak akkor látjuk be, ha ezt megelőzően őszinte szívből megbocsátottunk.
Ha komolyan vettük a megbocsátást minden téren, akkor képesek vagyunk megérteni azt is, hogy mi az, hogy ellenszegülés.
Az ellenszegülésben mi vagyunk a baj, a bűn kezdeményezői, ezért itt mi szorulunk rá, hogy Isten megbocsásson nekünk. Nem úgy, mint az előző pontnál, a békétlenségben, amikor nekem kell a másik felé megbocsátani. Az ellenszegülés az a viselkedésmód, ami az istenfélelem körébe tartozó pontok ellenkezőjét tartalmazza. Először is, kívánja a rosszat tenni. Másodszor: nem törődik azzal, hogy békétlenséget szerez. Harmadszor: feljön benne a kevélység, fennhéjázás és a gőg.
Aki ellenszegül, az a fölényeskedés bűnét követi el. Agresszív az emberekkel szemben, uralkodni akar rajtuk, letiporni akarja őket, és ezzel megsemmisíti a békességet. Ezenkívül fölényben akar lenni a másikkal szemben, győzni akar a másikon, keresztül akarja vinni, hogy uralja a másikat.
És már itt is vagyunk a büszkeségnél. Tehát az ellenszegülés az a viselkedésmód, ami büszkeségből uralkodik a másikon, lenyomja, a gonosz erejét használja ahhoz, hogy a másik az ő alárendeltje legyen. Az Ige azt mondja, hogy mi hívők is lehetünk ellenszegülők az újjászületés után. Lehetséges az, hogy gondolatban, szóban, még a szívünkben is elismerjük, amit az Ige tár elénk, mégis, a gyakorlatban – talán tudat alatt – az ellenség síkján mozgunk.
Ha gyakorlatban vagyunk ellenszegülők, akkor nem elég, hogy csak szóban mondjuk: „Uram, bocsásd meg, és én eltávozom a rossz cselekedeteimtől, vagy okkult dolgoktól. Az ellenszegülést fel kell ismerni, belátni, és véget vetni neki.
Egy példa. Ha egy páciensemmel, vagy testvéremmel beszélgetek, akkor hagyok időt rá, hogy elgondolkozzon. Sokszor napokra is szükség lehet. Ilyenkor azt ajánlom, írja fel, ami eszébe jut, sorrendben.
1. Bűnös cselekedet. Ez gyorsan megy, mindenki tudja, mit követett el.
2. Megbocsátandók. Ehhez már idő kell.
3. Az ellenszegülés. Itt leginkább nem jut eszébe semmi az illetőnek. De ha vár és elgondolkozik, akkor egyszer csak sok minden előbukkan.
Például ilyen formában jön a gondolat: tulajdonképpen én nagyon ingerült vagyok a szüleimmel szemben. Aztán észreveszitek, hogy nem csak velük, hanem házastársatokkal szemben is fennáll ez az idegesség. És ez már természetessé vált, sőt még másokkal szemben is fennáll ez az ingerültség. Aztán egy idő múlva ez elkezd gyötörni, bántani benneteket, és bűnbánatot tartotok miatta. S ekkor Isten kinyitja a szemeteket, s azt mondjátok: hogy létezik ez, hogy ilyen ellenszegülő vagyok, és én ennek eddig nem voltam tudatában?
Ez az, amit Isten tenni akar velünk, hogy felismerjük és meglássuk magunkat, hogy tulajdonképpen milyenek is vagyunk, mint keresztények. Sokan azt mondják, hogy abban a helyzetben nem bírtam másként tenni.
Ha nem az ingerültség vesz rajtunk erőt, akkor erőt vesz például a kedvetlenség, vagy duzzogás. Ez is az ellenszegülésből fakad. Ha rájövök, hogy ilyen vagyok, és ez bennem dolgozik, és meg akarok szabadulni ezektől, akkor ez lehetséges Jézus Krisztus által. De nekünk kell bocsánatot kérnünk az Úrtól.
Ha fennáll az ellenszegülés esete, ez azt jelenti, hogy megbetegítettünk, megsértettünk, megsebeztünk másokat, nehezteltünk rájuk. Ennek mi vagyunk a szerzői, és ilyenkor az Úr azt mondja, ne csak tőlem kérj bocsánatot, hanem azoktól is, akiket megbántottál, bántalmaztál. Abban az esetben, hogy ha más bánt meg engem, akkor nekem sohasem kell bocsánatot kérnem, hanem csak meg kell bocsátanom a szívemben. Ha valakit csak gondolatban bántalmaztunk, nem kell odamennünk és bocsánatot kérnünk, csak ha valaki ténylegesen átélte a mi bántalmazásunkat. Ha engem ez bánt, akkor egy semleges harmadik személlyel beszéljem meg és imádkozzam ki magamból.

Folytatáshoz kattints ide : (6.rész.)


            
Üzenetek listája :
 (Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik.)

A "Hit- és Hitvédelem c. blog tartalomjegyzéke :  

 38. Látni, vagy nem látni ? - Hallani, vagy nem hallani ?
 39. Pecsétek felnyitása - A négy lovas jelentése és ideje
 40. Az ötödik- és a hatodik pecsét tartalma és időrendje

 41. A 144 ezer elpecsételt jelentése és szolgálata
 42. Góg - Magóg háború és a negyedik pecsét tartalma (2 videó)
_____________________________________________________________________
Ajánlott cikkek :  (kattintás az alábbi címre) 
        -  Hova fussak Babilonból ?
__________________________________________________________________
(Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik a Hitéleti blogon.)










___________________________________________________________ 

A  KRÍZIS  MISSZIÓ  HÍRLEVELEI  ITT  OLVASHATÓK  : 
                                     3. HÍRLEVÉL VIDEÓJA                              
____________________________________________________________________ 




.                                                          

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése