2011. október 13., csütörtök

KULCS A GYŐZELEMHEZ : AZ ISTENFÉLELEM (2.rész)

Dr. Wolfhard Margies
Pszihológus és lelkész
                                                                                ("Hit és Hitvédelem" c. blog ITT.)
Lelki gondozás és Istenfélelem  2. rész

Mi már felvázoltuk ezt a négy különféle tartalmat, de talán mégsem vagytok úgy istenigazából meggyőződve felőle. Azt mondhatjátok, hogy igen, elismerem, ezek fontos utasítások, de mi az, ami olyan különös benne? Miért olyan különös éppen ez a négy parancsolat? De ezt nem is olyan nehéz megérteni. Ebben a négy parancsolatban elénk tárulni látjuk Isten karakterét, Isten lényegét. Ami pedig ennek ellentéte, az az ördög karaktere.
Ha az Úr személyét tekintjük, akkor arra gondolunk, hogy: igazság, szeretet, szánalom, kedvesség, mindenütt-jelenvalóság – ez helyes. De van egy más módja is, hogy Isten természetét megismerjük: az, ha elemezzük az Ő ellentétjét. Hogy mutatja be az Ige az ördögöt? Ő a hazugság atyja!
Nem állt meg soha az igazságban! Azért jött, hogy lopjon, öljön, és pusztítson – mert felfuvalkodott a mennyben. A büszkeség és felfuvalkodás, a legeredendőbb ördögi természet, vagyis eredendő bűn, ami már a mennyei szinten felütötte a fejét. Ezért definiálja az Ige az istenfélelmet úgy, hogy az egyenlő a gonosz gyűlölésével:
„… a kevélységet, a felfuvalkodást, a gonosz utat, és az álnok szájat gyűlölöm!" (Péld. 8,13)



                                                            
Ja, kérdezzük: mi ennek az oka? Az ok ott lehet, hogy mi csendben, valahol a gonosszal szövetkezünk. Akaratlanul olyan síkra kerülünk, pl. egy finom kis hazugsággal, ellenszenvvel vagy ítélkezéssel, ami nem az Úr területe, s ezért nem vagyunk az igazságban. A beszédünkben a hangsúly elbillenése, a túlzások, a színezések saját előnyünkre – ezek tényeket ferdítenek el, szétszakítanak, elválasztanak, elrejtenek, beburkolnak, de mindez: hazugság. Az ilyen hívőre az Úr nem adhat áldásokat olyan mértékben, mint ahogy szeretné.
Az ördögről azt olvassuk, hogy felemelte magát, felfuvalkodott. Ez volt a legelső megmozdulása. Antikrisztusi természet, ami őt ördöggé tette. Felemelte magát, felfuvalkodott, beképzelt lett – ez volt az Istentől való elválás pillanata. Isten igazságot és alázatot akar. A hazugság, a felfuvalkodottság, és a büszkeség összetartozik.
A büszkeség nem más, mint egy alkalmazott hazugság. Ha mi büszkék vagyunk, akkor a meglévő tények ellen vagyunk, és beképzeltek olyasvalamire, ami nincs is meg. Tulajdonképpen hazudunk. De azt is tartalmazza, hogy elválunk Istentől. A büszkeség egyenlő az önállóságra való törekvéssel, ami függetleníteni akarja magát, elválasztani magát Istentől.
A harmadik pont a békességre igyekvés, törekvés. Az ördögöt azért hívják ördögnek, mert ő egy elválasztó. A görög ’diabolos’ szóból ered, amit azt jelenti ’elválasztó’. Minden rossznak az alaptulajdonsága, hogy elválaszt, részekre oszt, elszakít, diszharmóniát teremt.
Ha ezen a vonalon mozgunk, mint hívők, ne csodálkozzunk, hogy alig történik valami. Mondjuk, alkalomadtán van egy-egy imameghallgatás, s az áldás inkább kivétel, mint megszokott. Mi mindent megtehetünk, minden jó tanácsot is elfogadhatunk, de mindez üres forma marad, ha mi egyetlen dologban is helyet adunk a gonosznak. Ha mi másokról elmarasztalóan beszélünk, uralkodni akarunk, akkor – még ha a vélt igazsággal takarózunk is – romboló munkát végzünk. Ez érvényes nagyban és kicsiben.
A negyedik pedig ez: jót tenni. A meglévő ismeret szerint, valóban a jót tenni és a gonoszt kerülni. Az ördög lényéhez még annyit megkülönböztetésképpen, hogy róla, mint a gonoszról beszélünk, lénye merő gonoszság. Az Úr személye viszont ennek az ellenkezője. Az istenfélelem, amit ebben a négy nagy utasításban foglal össze az Ige, ez Isten programja, amellyel szándékát és célját akarja véghezvinni velünk.
1. A jót tenni.
2. A békességet keresni és követni.
3. Alázatban járni.
4. Hazugságot kerülni.
Ez a négy utasítás, együtt a tíz parancsolattal adja meg életünk erkölcsi bázisát.
Ezt a négy utasítást, ami az istenfélelem meghatározója – még hozzáfűzöm gyorsan –, ezt mind tartalmazza az Újszövetség is. Idő hiányában az igéket nem sorolom fel, de a Római levélben, Péter levelében, az Apostolok cselekedeteiben, és az egész Újszövetség szellemében megtaláljuk az istenfélelem életbevágó fontosságát.
Szeretném, ha meglátnánk azt, hogy Isten ezen az alapprogramon keresztül szeretne befolyást gyakorolni ránk és az emberekre. Ha ezt belátjuk és tesszük, akkor lehetővé válik, hogy az Úr megáldjon minket. Jogi alapot adunk az áldáshoz. Másképp azonban ez nem megy. Természetesen a kegyelmet nem lehet kiérdemelni, mert akkor az már nem volna kegyelem, de kegyelem csak ott lehetséges, ahol mi azt akarjuk, és ki tudjuk mondani: igen, ez az a színvonal, ez az a mérték, ami számomra érvényes. Másképp nem megy.
A gyakorlati oldalát nézve, az istenfélelemhez tartozik a tíz parancsolat is. De az istenfélelem, mint fogalom, sokkal igényesebb, alaposabb, mint a tíz parancsolat.
A tíz parancsolatban nincs benne, hogy légy alázatos. De ahhoz, hogy az isteni igazságot megértsük és elérjük, a „légy alázatos" sokkal többet ad, sokkal többet mond, mint az a követelmény, hogy ne hazudj. A hazugság csak része annak a követelménynek, hogy légy alázatos. Tény az, hogy az istenfélelem közelebb áll Isten személyéhez, mint a tíz parancsolat.

Az istenfélelem magában hordozza a tíz parancsolatot. Poláris, mert egyszer mondhatjuk: általános, azután mégis, ha egyenként nézzük a tíz parancsolatot és összekötjük az istenfélelemmel, akkor élővé válik, világos, áttekinthető lesz. Például itt van az a parancs, hogy „ne lopj!". Ha összekötjük azzal a kijelentéssel, amit az istenfélelemre vonatkozóan olvastunk, akkor érthető lesz számunkra.
Tehát: ne lopj! Ne lopj, mert az Isten akarata, hogy te a jót tedd és kerüld a rosszat. Ne lopj, mert ez ellenkezője annak, hogy légy alázatos és elégedj meg azzal, amit az Úrtól kaptál. Ne lopj, mert ez az Istennel való kapcsolatodat megrontja. Ne lopj, mert ez a sátán természete, aki kezdettől fogva vétkezik. És így tovább, elmondhatjuk ezt minden parancsolattal kapcsolatban.
Az istenfélelem valóban az, aminek Salamon nevezte. És ez abszolút tökéletes mérték a tíz parancsolattal együtt. Nem konkurálnak, hanem összetartoznak.
A tíz parancsolatról nem kell beszélni – ismerjük, de az istenfélelem az a fogalom, amiről beszélnünk kell.
Gondolom, ti is úgy voltatok, mint én, hogy az istenfélelmet valami régi középkori kifejezésnek éreztétek. Ez valami jámbor, kegyes, áhítatos, hitre emlékeztető fogalom lehet, valami homályos, idejét múlt szó, amit valahogy másképpen kellene kifejezni. De nem.
Az istenfélelem teljesen világos, érthető, mai fogalom. Azt azonban jegyezzük meg, hogy az istenfélelemnek nincs köze a félelemhez. A félelem nem tartozik ide. Az istenfélelem azt jelenti, hogy az Urat tisztelni, respektálni (tiszteletben tart, becsül, értékel, méltányol) abban, amit Ő tőlünk követel.
Tehát az istenfélelem egyenlő: az Urat tisztelni és respektálni abban, amit Ő tőlünk kér, és ezt komolyan venni. Ami pedig velünk történik a mindennapi életünkben, azt szükséges az előbb említettekre visszavezetnünk.
De hogyan is jutunk el ide, az istenfélelemhez? Egyszerűen. Amit az istenfélelem követelményében és lényegében tartalmaz, az olyan magas, hogy saját magunktól nem tudjuk elérni. Nem, ez nem megy. Hanem engedjük magunkat megajándékozni. És egyszerűen – bármennyire is kellemetlenül hangzik – nem tudok jobb tanácsot adni, mint azt, hogy kérjétek az Urat: Uram, adj nekem istenfélelmet! Add, hogy e szerint viselkedhessem, hogy beismerjem ellenállásomat, add, hogy vágyakozzam a Te félelmed után, hogy foglalkoztasson, hogy fontos legyen számomra. Ajándékozz meg ezzel Uram, és add meg, hogy a mindennapi életem része legyen! Ezt naponta kell kérnünk. Ha mi erre törekszünk, ha ismételten az Úrhoz megyünk e végett, és egész szívünkkel akarjuk ezt, akkor valami nagyon érdekes dolog fog történni, amit az Igéből máris felolvasok:
Példabeszédek 2,1–6-ig.
„Fiam! Ha beveszed az én beszédimet, és az én parancsolataimat elrejted magadnál. Ha figyelmeztetvén a bölcsességre a te füleidet, hajtod a te elmédet értelemre. Igen, ha bölcsességért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt, akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz. Mert az Úr ád bölcsességet, az Ő szájából tudomány és értelem származik."
Elég komplikált összeállítani ezekből az elvont fogalmakból, mint bölcsesség, istenfélelem, tudás, megértés, értelem, az egyszerű lényeget, de az Ige azt mondja: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme." Talán ez azt is jelentheti logikusan, hogy a bölcsesség fontosabb, mint az istenfélelem. De valójában a bölcsesség egyenlő az istenfélelemmel a gyakorlatban.
Ha bölcsek akarunk lenni, mert az istenfélelem értelmezése úgy az Ó-, mint az Újszövetségben azt jelenti: cselekedni azt, amit felismertünk, cselekednünk is kell. Bölcsesség egyenlő cselekvés, a meglévő ismeret szerint. Ekkor érthető az, hogy a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.
Visszatérve a felolvasott igéhez, a 4. vers azt mondja: ha mi bölcsességre törekszünk,
ezért imádkozunk, és mint kincset keressük, kutatjuk, akkor érdekes – de minden fordításban így találtam –, akkor meg fogjuk érteni az Úr félelmét. Meg kell értenünk, mielőtt megkapjuk.
Először is látnunk kell ennek a mélységét. Csak ezután fog minket igazán érdekelni. Csak ezután fognak a mi gondolataink, vágyaink ráirányulni, csak ekkor nem fog nyugton hagyni, mert észrevesszük, hogy szükségünk van rá. Akkor rálátást kapunk és rájövünk, hogy az istenfélelem közvetlenül az Isten személye mellett foglal helyet. A sátán szándéka pedig pontosan az ellenkezője.

De mi ezek után vágyakozni fogunk arra, hogy ne csak úgy külsőleg engedelmeskedjünk, vagy imádkozzunk, ne csak kötelességből olvassuk az Igét, vagy tegyünk bizonyságot, ne csak színből vagy kényszerből rendeljük magunkat alá stb., hanem észre fogjuk venni, hogy az istenfélelem annyira szívén van az Úrnak, s annyira ellentétben van a gonosszal, hogy egyedül csak azért, hogy Istennek tetsszünk, akarni fogjuk.
Ha ezt megértettük, akkor Isten-ismeretet találunk, az Úr bölcsességet ad, mert az Ő szájából értelem és ismeret származik.

Aki az utolsó összefüggést ebben a szellemi vezérképletben megértette, az csodálatos, torzíthatatlan, rendezett Isten-képet kap, amikor a különböző tanítások szelei jönnek. Mert nem inog meg a különböző tanítások hatására sem, nem befolyásolják ilyen-olyan áramlatok, hanem erősen áll, és a lényegnél marad. A központi igazságból a többi igazságot is levezeti. Sőt, a mi értelmünk is szoros kapcsolatban van az istenfélelemmel, mert elkezdünk világosabban gondolkozni, logikusan gondolkodni, bölcsek leszünk, a gondolatok tömegét – legyen az kísértés, tanács, ismeret vagy kérdés –, mindezt értelmesen, logikusan fogjuk tudni rendezni. Áttekintésünk lesz, ezáltal bizonyságot kapunk. A valóban fontos lesz fontos, a másodrendű dolgok pedig tovább veszítenek fontosságukból. Így konszolidálódik, szilárdul meg a mi életünk, s mindezt az istenfélelem cselekszi. Éppen ez játszik nagyon lényeges szerepet a lelki gondozásban.

Most pedig szeretném elmondani, hogyan tudjuk folytatni a lelki gondozói munkát az istenfélelem megértésének bekapcsolásával.

Induljunk ki egy gyakran előforduló, praktikus esetből. Valaki hozzánk jön, és segítséget kér, megoldást a problémáira. Az illető elmondja, hogy öt éve tértem meg, sok problémám volt, de azután a legtöbb megoldódott, eltűnt. Dicsősség az Úrnak! Viszont az utóbbi 2-3 évben észrevettem, hogy beteges félelem van bennem, ha kutyát látok, különösen, ha a közelemben van. A második problémám kissé komikusnak tűnik, de szörnyen gyötrődöm, ha mások társaságában ennem kell. Zavarban vagyok és félek. A harmadik problémám az, hogy alvászavaraim vannak.
Ha ezt így halljuk, akkor bensőnkben az Úrhoz kiáltunk: „Uram add most nekem a bölcsesség és ismeret szavát!" S akkor elbeszélgetünk vele. Persze olyan reakciónk is lehet, hogy hát inkább menj el a lelkipásztorhoz.
Amikor a pásztor meghallja ezt az esetet, azt mondja: na, de ilyet! Ilyennel még eddig nem találkoztam. Hasonló volt már sok, legfeljebb más sorrendben, más zavarokkal. Szóval a pásztor sem tud segíteni, de ő ismer egy áldott testvért, egy másik lelki gondozót a környéken, így aztán azt mondja: tudod mit, kedvesem, menj el ehhez a testvérhez, hallottam, hogy őt Isten ajándékokkal ruházta fel. Bizonyára megmondja a baj okát.
Hát így is történik. A testvér elmegy ehhez a lelki gondozóhoz, és ő valóban komolyan foglalkozik ezzel a testvérrel. Végül is az eredmény az lesz, hogy egy tünet megszűnik. Persze egyikük sem tudja, hogy miért, de örülnek. Igaz, hogy két baj még maradt, de legalább egy már eltűnt.
Ez a beteg testvérünk azonban teljesen szeretne megszabadulni, ezért legkésőbb fél év múlva tovább keresi a szabadulás útját, s talál egy imacsoportot, és ők valóban komolyan foglalkoznak vele. De mivel nem születik gyors megoldás, azt mondják az imádkozó testvérek, hogy „szerintünk te démonikusan vagy megterhelve, legjobb, ha hozzánk jössz egy hétre, és mi majd mindennap imádkozni fogunk, s ezeket a démoni szellemeket, amelyek az álmatlanság, kutyás dolog, evési zavarok, stb. mögött vannak, kiűzzük.
A testvér el is megy, mint ahogy ez leggyakrabban megtörténik, és a negyedik napra már azt lehet mondani, hatalmas a győzelem, mert a félelem eltűnt. Már csak egy probléma maradt, ami megoldásra vár.
Sajnos ez egyszerűen nem tűnik el. Erre azt a tanácsot kapja: az Úr a te esetedben bizonyára később fog felelni, de előbb-utóbb átéled, hogy az Úr megszabadít.
Ilyen tanácsot már én is adtam, és – ahogy a leggyakrabban lenni szokott – a tünet nem szűnt meg. Sőt, visszajön az első, aztán a második is. Vagy úgy, hogy csak a második jön vissza, de az első helyébe egy új lép. Vagy az első eltűnik, de a másik kettő erősebb lesz. Így történt itt is.
Azonban ne hallgassuk el, hogy sok nagyszerű esetben valóban sikerül az első lelkipásztornak, vagy a másodiknak, vagy az imacsoport közbenjárásával teljes segítséget nyújtani. Valóban megteszi az Úr, mégis sokszor előfordul, hogy ez nem történik meg. De tudnunk kell, hogy extrém esetek is vannak, amikor az imacsoport a negyedik este után még mindig nem jut eredményre.

Ekkor az imádkozók az előző generációknál keresik a bajt, sok kacifántos teóriát gondolnak ki, pl. hogy még nem teljesen világos az eset, mert nincs teljes rálátásuk az utolsó átokra, vagy okkult kapcsolatra stb. Ha ez sikerül, ha az Úr azt kijelenti, akkor igazán győzni fognak. Vannak imacsoportok, amelyek ugyan kezdetben egyszerű igei alapon dolgoztak, de később kacskaringós utakra tévedeznek kétségbeesésükben, és minden problémásabbnak tűnő vagy átláthatatlan esetnek azonnal démonikus hátteret tulajdonítanak.
Értitek mire gondolok? Természetesen sok esetben valóban van démonikus háttér, de szabadulásnál nem szabad, hogy csak annak essünk neki, hogy hol a legközelebbi gonosz szellem, hogy kiűzhessük. Ez így nem megy. Először is tisztáznunk kell az esetet bibliai alapelvek szerint a szellemi életre vonatkozóan. Tegyük fel a kérdést: milyen szellemi jogosultság fordul itt elő? Hogy a szerint imádkozhassunk, és így az esetleg fennálló démonikus erőket leleplezhessük és elűzhessük.
Ha csak azt vizsgáljuk, hogy melyik probléma démonikus eredetű, és melyik nem, az egyik esetben kérjük az illetőt, hogy tegyen bűnvallomást, a másik esetben pedig elkezdjük a szellemi erőket kiűzni vagy megkötni, ez nem elégséges és nem helyes. Ez primitív módja a lelki gondozásnak. A helyes út az, amit az istenfélelem megértésén keresztül megláttunk. Ennek kell teret nyernie.
Áttekintésre van szükségünk ahhoz, hogy ilyen komplikált esetben – amit most példának felhoztam – biblikus utat, igei megoldást találjunk. Ezáltal olyan esetben is, amikor ajándékok nem működnek – vagy csak hiányosan vannak meg –, eredményre juthatunk. Véleményem szerint az hozzám forduló szenvedő alanyok problémáinak a legtöbbje – és lehet a miénk is – a sötétség világának a kihívásai.
És valóban a legtöbb esetben mi magunk szolgáltatunk alapot annak, ami tönkretesz. Azonban élesen el kell választanunk a feladót, aki a sötét életkörülmények okozója, a tünetet, és a probléma hordozóját egymástól.
Ha ezt felismertük, akkor rá kell jönnünk arra, hogy helytelen az ördögöt hibáztatnunk azért, mert nekem rosszul megy a sorom, vagy bajban vagyok. Igaz, hogy ő szolgáltatja az anyagot, ami minket tönkre akar tenni, viszont mi helyeseltük, mi fogadtuk el. Tehát nem tolhatunk mindent az ördögre, hanem meg kell látnunk a mi felelősségünket.
Ha az ördöggel foglalkozunk, akkor szinte „démoniába” esünk. Ezzel őt dicsőítjük, és aki szenved, az a gyakorlatban nem kap segítséget.

("Hit és Hitvédelem" c. blog ITT.)

Üzenetek listája :
 (Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik.)

A "Hit- és Hitvédelem c. blog tartalomjegyzéke :  

 38. Látni, vagy nem látni ? - Hallani, vagy nem hallani ?
 39. Pecsétek felnyitása - A négy lovas jelentése és ideje
 40. Az ötödik- és a hatodik pecsét tartalma és időrendje

 41. A 144 ezer elpecsételt jelentése és szolgálata
 42. Góg - Magóg háború és a negyedik pecsét tartalma (2 videó)
_____________________________________________________________________
Ajánlott cikkek :  (kattintás az alábbi címre) 
        -  Hova fussak Babilonból ?
__________________________________________________________________
(Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik a Hitéleti blogon.)










___________________________________________________________ 

A  KRÍZIS  MISSZIÓ  HÍRLEVELEI  ITT  OLVASHATÓK  : 
                                     3. HÍRLEVÉL VIDEÓJA                              
____________________________________________________________________ 




.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése