2011. október 14., péntek

KULCS A GYŐZELEMHEZ : AZ ISTENFÉLELEM (3.rész)

Dr. Wolfhard Margies
Pszihológus és lelkész


Lelki gondozás és Istenfélelem  3. rész

Most azt a kérdést szeretném feltenni, hogy szellemi szempontból mi az okozója a betegségnek, zavarnak – függetlenül attól, hogy lelki vagy testi. Mi a betegség okozója? Hogyan magyarázhatjuk ezt meg világosan? Tudnunk kell, hogy mi van mögötte, milyen lehetőségek jöhetnek egyáltalán számításba, hogy innen kiindulva továbbhaladhassunk.
A Biblia szerint két fontos dolgot kell látnunk: az első az a tény, hogy bűnösök vagyunk, mindnyájan egyformán vétkezünk, mindnyájan elszakadtunk Istentől és bűnt cselekszünk, annak ellenére, hogy visszatértünk az Úrhoz és Isten gyermekei vagyunk. Az, hogy bűnösök vagyunk, az által, hogy Isten gyermekei lettünk, nem semmisült meg. Bűnösök vagyunk ugyan, de nem az előző, régebbi értelemben, hanem megkegyelmezett bűnösök. Ez nagy különbség. Meg kell állapítanunk azt a tényt is, hogy bűnök még fordulnak vagy fordultak elő az életünkben, s ennek köze van ahhoz a másik tényhez, hogy betegek voltunk, vagy betegek lehetünk, lelkileg vagy testileg. Ezt nem akarom most részletezni, csak annyit szeretnék megállapítani, hogy az ok: a bűn, mint globális fogalom.
A második: a körülmény. A körülmények is megbetegíthetnek. Vegyük az otthon kapott nevelés befolyását.
Például, ha egy tirannikus (önkényes, zsarnoki) apánk volt, aki állandóan bántott, de elismerő szót soha nem mondott, nem dicsért, egyre csak többet és többet akart, csak teljesítményt követelt és gyengédséget nem ismert, akkor lehetetlen, hogy ez hatás nélkül maradjon. Lehetetlen. Muszáj, hogy megbetegedjünk. Ez tehát a nevelés befolyása. A másik körülmény az otthoni életmód. Ha nem helyes módon élünk, például rosszul táplálkozunk, többet eszünk, mint kellene, ez túltáplálkozás, és ha még ehhez a kellő testmozgás sincs meg, akkor előbb-utóbb elhízunk. Ebből pedig, attól függően, milyen tényezők játszanak még szerepet, pl. cukorbetegség következik. Azért, mert a legjobb hasnyálmirigy sem bírja a huzamos, állandó túlhajszolást, tehát a szegény hasnyálmirigy, ami inzulint termel, egy szép napon kifárad, és már meg is van a cukorbetegség. Ha gyakorolhatok egy kis önkritikát, akkor meg kell mondanom, hogy az utóbbi napokban elég sokat fájt a hátam, és ez abból fakad, hogy többet ettem a kelleténél. Ez nem látható, de érzem. Ez is körülmény.
De most konkretizáljuk a dolgot.
Az, hogy ’körülmény’, nagyon diplomatikusan hangzik, mert nem maguk a körülmények, a dolgok állása betegített meg, hanem az én hozzáállásom a körülményekhez. Rosszul reagálunk a környezetünk kihívásaira.
Elhatározhattam volna magam, hiszen szabad akarattal rendelkezem, hogy nem eszem annyit, ehelyett inkább többet mozgok.
Az a kövér, aki cukorbeteg lett, elhatározhatta volna, hogy kevesebbet eszik. Tehát fontos szerepet játszik az elhatározás. Túl egyszerű azt mondani, hogy hát a körülmények. Mi követtük el a hibát, nem a körülmények. Na, most menjünk vissza a már említett példákra.
Ha tehát olyan tirannikus, kegyetlen apánk volt, akinek minden megnyilvánulása helytelen volt, akkor valóban mondhatjuk: beteg lettem, mert szörnyen sok rossz hatásnak, ingernek voltam kitéve a családi környezetben, melyek így elferdítettek engem. Ez azonban még csak egy része az igazságnak, hisz nemcsak azért lettünk betegek, mert ilyen apánk volt, hanem – és itt jön a lényeg –, mert ennek az apának a rossz viselkedésére mi helytelenül reagáltunk. Természetesen, mint gyerek, nem is reagálhattunk másképp. Még ha hívők lettünk volna is, lelkileg nem lettünk volna olyan érettek.
A reakcióképességünk sem volt olyan fejlett, hogy a sok rossz kihívásra, provokálásra helyesen reagáljunk. A végeredmény szempontjából azonban – ez esetben a betegség szempontjából – teljesen mindegy, hogy miért reagáltunk helytelenül. A lényeg az, hogy helytelen akcióra helytelen reakciónk volt, ami betegséghez vezetett.
A rossz családi helyzetnél, mint körülménynél, két tényező játszik szerepet. Az egyik a szülők viselkedéséből eredő, erős betegítő hatás, a másik pedig, a saját helytelen reakciónk erre.
Ha például az apa állandóan többet és többet követelt, mindig jobb és jobb bizonyítványt akart látni –mondjuk 7-8 éves korban –, de elismerést, vagy dicséretet sosem adott, akkor mi erre, természetünkből kifolyólag, hasonló módon reagáltunk. Mert minden ember, kivétel nélkül, egy reagáló lény.
Mi mindig a másik akciója szerint reagálunk. Legfeljebb az eszközt változtathatjuk meg, más kifejezésmódot használhatunk, de az effektus, a hatásmechanizmus, hasonló. Ha az apa gonosz velünk, mert elismerést, dicséretet, szeretetet soha nem nyújtott, akkor mi is éppen ilyenek vagyunk őhozzá. De mivel alárendeltek vagyunk, így ugyanazt a hatást más formában adjuk vissza. Vagy lenyeljük, de elfelejteni nem tudjuk, s a bosszúállás csak ezután jön, vagy kitolunk vele a magunk módján, és nem azt teszzük, amit ő szeretne. Talán a bizonyítvány ezután jobb lesz, másrészt viszont arrogánsak leszünk, kirívóak, vagy egyéb – de valamilyen módon visszaadjuk. Így magunkban csendben forrunk, ellene állunk, és dac van bennünk.
Ha azt mondja egyszer: na, szeress már! Akkor nem csókoljuk meg, vagy csak fenntartással, hiszen ezer eszközünk van a kölcsönt visszaadni.
A lényeg az, hogy ellene leszünk, amiből aztán valamilyen lelki zavar, betegség, szűklátókörűség, vagy emberi hiányosság fakad. Egy probléma bizonyára lesz, de ha több lesz, mint egy, ezek együttesen betegséget okoznak. Tehát mindig van reakciónk a kívülről jövő igazságtalanságra, vagy rosszra, de nem a kívülről jövő inger tesz beteggé önmagában, hanem a kívülről jövő inger plusz a mi reakciónk.
Nem mondhatjuk, hogy a többiek a hibásak, hanem sokszor magunk miatt betegszünk meg. Persze ezt nem vesszük észre rögtön, ezért mondjuk – igen, a körülmények tették, vagy a körülmények hozták magukkal.
Az első pillanatban igaznak tűnik az a véleményünk, hogy: igen, én azért lettem beteg, mert az édesapám így és így tett, ilyen és ilyen volt. Életünkben van egy kezdeti szakasz, amikor nem tudunk másképp, mint éppen az elmondottak szerint reagálni, vagyis magunkra betegítően hatni. Amikor a velünk közvetlen kapcsolatban lévő személyek viselkedése ingerlő, negatív, bűnös, illetve szeretetlen, tehát, ha más bánt, és én rosszul reagálok erre, vagyis rosszért rosszal fizetek, akkor nem másnak, hanem saját magamnak ártok. Nem a felém irányuló negatív hatás károsít engem, hanem az én helytelen reagálásom. De menjünk tovább.
Kérdezhetjük: milyen más tényezők okozhatják még, hogy megbetegszünk?
Először is a bűnös cselekedet. Mondjunk erre példát. Tegyük fel, van egy hívő ember, önálló üzeme van, és mivel igen törekvő, fejleszteni, bővíteni szeretné. Ezért elhatározza magát egy üzleti lépésre, bár jól tudja, hogy nincs meg rá az anyagi fedezete. Mivel a szellemi síkon mozgó felesége ellene van, ez békétlenséget hoz a családba. Tehát a férjnek ez a lépése már eleve nem helyénvaló. Nem azért, mert a felesége – mint ha övé volna az utolsó szó joga – nem járul hozzá, hanem mert nincs meg a fedezet az elképzelés megvalósítására. Közben még más szempontból sem előnyösek a feltételek, de ő mégis keresztülviszi a saját elképzelését. Ebből sok-sok nehézsége támad, és végül – mondjuk – alvási zavaroktól szenved, vagy gyomorfekélye lesz. Ez egy olyan eset, amikor valóban a maga hibájából betegszik meg valaki. Tehát megbetegedhetünk konkrét bűnök miatt. De lehet egy sorozatos bűn is, vagy gyűlölet, vagy önsajnálat, ami nem kimondottan egyfajta betegség, hanem többféle betegségek okozója.
A harag és gyűlölet sokszor félelemben mutatkozik meg, bizonytalansághoz is vezethet, vagy képzelődéshez, mint például az üldözési mánia. Az önsajnálat depressziót okoz, de sok más organikus megbetegedést is.
Ha sokáig lelki nyomás alatt vagyunk, akkor a testünk egyszerűen megbetegszik. Úgy tapasztaltam, hogy a test képes sok betegítő hatást, impulzust levezetni, ami viszonylagos tehermentesítést jelent. Sokkal könnyebb egy gyomorfekélyt elviselni, mint állandóan bizonyos félelemtől gyötrődni. A gyomorfekély kellemetlen ugyan, de magában valahogy mégis jobb, mert minden félelmet és gyötrődést felvesz. Ha ez így van, akkor mondhatjuk, hogy ez egy sikeres mechanizmus.
Tehát mi emberek rendelkezünk egy olyan képességgel, amely továbbítani tudja a lelki nyomásokat a testnek. A betegítő energiákat, hatásokat nem tudjuk csak úgy egyszerűen eltávolítani, megsemmisíteni, ennek meg kell járnia egy utat. De, ha nem akarjuk a szellemileg helyes utat választani, akkor mindez megy a testbe. Ez viszont nem zavar minket, mert a mai társadalomban a betegség egy elfogadott, természetes dolog. Ha beteg vagyok, inkább számíthatok mások sajnálatára, mint akkor, ha például félek. Ez is egy út, nem igaz? De ez lényünkből fakadó bűn. Természetesen nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy vannak démonikus terheltségek. A Bibliában sok olyan esetet találunk, ahol emberek démoni erők hatalmában vannak. És azt is ki merem mondani, hogy igenis, sokszor hívő, újjászületett, Szent Szellemmel keresztelt testvérek is ilyen erők foglyai lehetnek. Nem a teljes személy, mert az az Úré. Ha újjászülettünk, akkor az Ő tulajdonai vagyunk, és nem a sötétségé, de bizonyos területen mégis megtelepedhetnek démoni erők. Ezen a területen bevésődnek, és meg is mutatkoznak.
A Biblia is ezt bizonyítja, és nem mond ellent ennek. Mert amikor megtértünk, nem minden változott meg bennünk: lényünk, karakterünk, lelkünk nem formálódott át rögtön, csak a szellemünk, és így még sok istentelen jellem, természet maradt bennünk a múltból. Ez mind lehetséges.
Ez nem ellentmondásos, egyik nem zárja ki a másikat. A lelki gondozási munkában ez valóban tapasztalható.
Most azt kell megkérdeznünk, hogy ezek az okkult erők honnan erednek, amelyek bizonyos tünetet okoznak bennünk? Ezek okkult kapcsolatok, cselekedetek, amelyek a múltból erednek, vagy örököltük a családból. Az Ige azt mondja – ez az első parancsolat: szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből és más idegen Istent ne imádj – mert ennek a szófogadatlanságnak a következménye a negyedik generációig is kihat. Ennek a parancsolatnak az áthágása igenis utóhatáshoz vezet. Ide tartoznak mindazok a dolgok, amelyek Isten előtt gyűlöletesek: kártyavetés, jövendőmondás, spiritizmus, jóga, különböző ázsiai meditálási technikák, bármilyen keleti vallással való foglalkozás, vagy ezekről szóló könyvek olvasása, a kábítószerek élvezete. Tehát aki a boldogságot ezekben keresi, vagy ezek által jut mély ismeretre, az mind-mind áthágja az első parancsolatot. Az okkult dolgok mellé soroljuk a gyilkosságot is. Az Újszövetség azt is mondja, a fösvénység bálványimádás, és ehhez jön még a perverzió. Nekünk hívőknek nem szabad a szexuális bűnöket nagyobb fajsúlyú bűnnek tekintenünk, mint a többi bűnöket.
Sok hitetlen igazán ítélkezik rólunk, amikor azt mondja, hogy ezen a téren igazságtalanok vagyunk. Ti hívők, olyan erkölcscsőszök vagytok. Azt hiszitek, hogy csak az a bűn. De én másról beszélek. Amikor az emberek átlépik a szexuális bűnök határát, és perverzitásba esnek, akkor ez feltétlenül okkult köteléket von maga után, ami kihat az utódokra. Minden olyan dolog, ami indirekt kapcsolatba hoz ezzel, pl. ilyen filmek, könyvek – mert passzív módon is részt lehet venni ebben, anélkül, hogy tennénk –, ez is megkötöz. Nekünk most az a fontos, hogy nehéz esetekben, rejtélyszerű megnyilvánulások esetén megfejthessük a baj okát és felismerhessük az Ige alapján, hogy melyik szimptómának mi a gyökere. Ha pl. Isten-ellenes impulzusokat fedezünk fel magunkban, amit nem akarunk, vagy kényszerítő tisztátalanság lép fel, akkor bizonyára démoni erők játszanak szerepet. A démoni erők kényszerítenek, mert Isten-ellenesek, Ige-ellenesek, Szent Szellem-ellenesek, imaellenesek, és ezen erők mind tisztátalanok. Az Ige egyaránt használja a démonok, tisztátalan szellemek, vagy gonosz szellemek kifejezést. Ha azt tapasztaljuk, hogy bizonyos tünet ismételten jelentkezik, akárhogy is harcolunk ellene, és csak ritkán élünk át győzelmet fölötte, tehát kényszer áll fenn – pl. félünk átmenni a forgalmas utcán, vagy tériszonyunk van, félünk földalattin utazni, vagy egy áruházban hosszabb ideig tartózkodni, ha mindig kényszerítve vagyunk a kételkedésre, vagy ha állandóan, szinte kényszer hatására kételkedünk abban, hogy az Úr valóban szeret bennünket –, ha ez a kényszer szinte szenvedélyszerűen nyilvánul meg, akkor fel kell tennünk a kérdést: milyen idegen erők produkálják ezt bennünk? Amikor azt tapasztaljuk, hogy akaratunk és kívánságunk ellenére teszünk valamit, ez kényszerítés.
Most keresztényekről beszélünk, mert a lelki gondozás keresztényekre vonatkozik. A nem-keresztényekkel való foglalkozást nem lehet lelki gondozásnak nevezni. Ha egy hívő azt mondja, hogy én igazán szeretem az Urat, örömmel jövök az istentiszteletre, boldog vagyok, amikor imádjuk az Urat, de egy pár hónapja szinte már nem bírom elviselni. Magam is elképedek azon, hogy létezik ilyen, de szinte nem bírom ki a gyülekezetet, a dicsőítés legyengít, ezenkívül az Igét sem tudom olvasni – ezek az úgynevezett Isten-ellenes impulzusok, a káromló gondolatok, de aztán mindez elmúlik. Például sok igaz, valódi drága hívő testvér van, akik esetében nem kérdéses, hogy Isten gyermekei, mégis megtörténik velük, hogy egy csúnya szó jut eszükbe a Szentlélek ellen, amit persze nem mondanak ki. Ezek olyan jelenségek, amelyek magyarázatra várnak, olyan erők, amelyek nem gyökereznek meg bennünk, de mégis hozzáférnek gondolatainkhoz, szavunkhoz, életünkhöz.
Ugyanez vonatkozik a tisztátalanságra is. Ha a hívő fiataloknak nehézségeik vannak szexuális téren, és érzéseikben, gondolataikban, beszédükben, vagy szemükkel gyakran eltévelyednek, akkor ez bűn. Nem más, ez bűn. De megbocsáttatik, mert az Úr meg akarja bocsátani. Azonban ez nem nevezhető démonikus megszállottságnak. Viszont, ha egy hívő azt mondja, hogy bármennyire tiltakozom is, a legkisebb ingerre rögtön bűnös, sőt perverz gondolatok törnek rám a másik nemmel kapcsolatban, magam is megrémülök ettől, és imádkoztam, hogy az Úr vegye ezt el, alkalomadtán sikerült is, de csak kivételesen, akkor bizonyára sötét erők állnak a háttérben. A hívők többnyire ismerik a különbséget a bűn, mint tisztátalanság, és a bűn, mint kényszeres cselekedet között. Ez két különböző dolog.
A lényeg az, hogy ennek a három megnyilvánulásnak döntő szerepe van a probléma meghatározásában, és szükséges kiindulási pontként szolgálnak, mielőtt szellemben cselekszünk.
Én óvatos vagyok a szolgálatban, ismételten az Urat keresem, nem állítok fel gyors diagnózist, nem vonok le elhamarkodott következtetéseket, de e három kritérium alapján, sohasem kellett egy diagnózist sem visszavonnom, az eredmény mindig igazolta.
A negyedik kritérium, azaz kiindulási pont az, amikor valaki természetfeletti képességekkel rendelkezik, mint pl. jövendölés, jövőbelátás, álomlátás. Ezek okkult eredetűek, és felfedezhetjük magunkban, vagy olyanoknál, akik segítséget várnak. Ezek maradványai egy parapszichológiai, természetfeletti képességnek, aminek köze van a múltunkhoz, vagy családunk múltjához. De ha szellemiek leszünk, akkor ezek eltűnnek.

Folytatáshoz kattints ide: (4.rész.)


            
Üzenetek listája :
 (Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik.)
A "Hit- és Hitvédelem c. blog tartalomjegyzéke :  

 38. Látni, vagy nem látni ? - Hallani, vagy nem hallani ?
 39. Pecsétek felnyitása - A négy lovas jelentése és ideje
 40. Az ötödik- és a hatodik pecsét tartalma és időrendje

 41. A 144 ezer elpecsételt jelentése és szolgálata
 42. Góg - Magóg háború és a negyedik pecsét tartalma (2 videó)
_____________________________________________________________________
Ajánlott cikkek :  (kattintás az alábbi címre) 
        -  Hova fussak Babilonból ?
__________________________________________________________________
(Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik a Hitéleti blogon.)










___________________________________________________________ 

A  KRÍZIS  MISSZIÓ  HÍRLEVELEI  ITT  OLVASHATÓK  : 
                                     3. HÍRLEVÉL VIDEÓJA                              
____________________________________________________________________ 




.                                                  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése