2011. október 14., péntek

KULCS A GYŐZELEMHEZ : AZ ISTENFÉLELEM (4.rész)

Dr. Wolfhard Margies
Pszihológus és lelkész
                                                                                                        (Hit- és Hitvédelem oldal  ITT,)
Lelki gondozás és Istenfélelem  4. rész

A bajok, betegségek okozói közt kell megemlítenünk, ha a család múltjában a terheltség vonala több generáción keresztül megfigyelhető, pl. fösvénység, vagy epilepszia, vagy szociális katasztrófa, mint pl. generációnként egy-két iszákos a családban. Ezek romboló erők ugyan, mégsem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani ezeknek.
Visszatérve beszélgetésünk kezdetére, ezek a kiindulási pontok:
1. Kényszer.
2. Istentelen megnyilvánulás.
3. Tisztátalanság.
4. Negatív természetfeletti erők, jelenségek.

Eddig azt kérdeztük, honnan jönnek életünkbe a betegítő energiák, hatások – legyenek azok démonikusak, vagy sem. Ez az első kérdés. De mi van akkor, ha valaki 6-8 lelki gondozás után is, ahol már mindent megvallott, még mindig nem szabadult meg.
Itt jön a második fontos kérdés: milyen jogon maradt még mindig benne vagy bennem ez a negatív, romboló erő? A lelki gondozás ellenére, hogy maradhatott meg?
Ezt a kérdést sokszor elfojtjuk, mert úgy gondoljuk, hogy a beteg meggyógyult, tehát milyen alapon formálnak jogot hozzá ezek a betegítő energiák? Ha ezt a kérdést jól megválaszoljuk, és a beteg ez által belátásra jut, és bűnbánatot tart, akkor megszabadul. De nem elég csak űzni a gonoszt. Ha ilyen a lelki gondozás, akkor az egyoldalú, és nem vezet célra. Bűnbánat nélkül nincs gyógyulás! És most jön ide ez a fontos téma: ISTENFÉLELEM

A bűnös cselekedetek, vagyis a rosszat tenni, amit nem kellene, és nem tenni a jót, amit pedig kellene, ezek mindenképp betegség okozói. 

Általánosságban kifejezve, súlyos zavaroknál, betegségeknél ezeknek az erőknek joguk van maradni, ha mi bűnt cselekszünk.


                                                            
Egy példa: tegyük fel, hogy bejött egy betegség, vagy probléma az A bűn miatt.
De időközben bejött egy C bűn is. Az illető megtért ugyan az A bűnéből, de az Úr még mindig hátráltatva van a gyógyításban az időközben bejött C bűn miatt.
Ha valaki egy lelki zavar, pl. gyűlölet miatt megbetegedett, félelem jött be az életébe, de azt rendezte, beismerte, megbocsátott, azonban a félelme mégsem tűnt el, akkor most mi a helyzet? Igen ám, de ő egy más irányban nagyon helytelenül járt el, mert a fösvénység bűnébe esett. Így ez a fösvénység meggátolta az Urat, hogy megszabadítsa. Ha az Úr megszabadította volna a félelemtől, akkor ez fukarságának a helyeslése lett volna az Úr részéről.
Az Úr ezt nem teszi. Ő azt szeretné, hogy mi a bűnbánatunk, szófogadásunk, megalázkodásunk által áldást nyerjünk. Ő minden engedelmes lépésnél szívesen adná az áldást, de lehet, hogy a várt gyógyulás vagy áldás elmarad, vagy csak részben kapjuk meg, hogy a visszamaradt baj vagy betegség teljes szabadulásra késztesse az illetőt, aki egy más ponton még szomorítja az Urat. Kereső állapotban maradjon, nyitott legyen, akarjon ebből megváltozni. Ha az Úr teljes áldásban részesítené, akkor inkább útját állná a fejlődésnek, meggátolná, hogy megváltozzon. Talán kissé durván festettem le ezt a dolgot, de sokszor így van.

Ezért válasszuk el ezt a kettőt egymástól:
1. Mi okozta életünkben a problémát?
2. Miért áll fenn még mindig a probléma? 

Annak ellenére, hogy az Úr segítségét kértük, és azt mondtuk, Uram, szabadíts meg, sőt bűnbánatot is tartottunk, de egy másik területen, ahol talán hibásak, bűnösek vagyunk, ott nem tartottunk bűnbánatot.
Sajnos mindenütt azt látjuk, hogy a hívők nem egészségesebbek, mint a nem-hívők. Ez azzal magyarázható, hogy a hívők ismerik ugyan a magasabb rendű, isteni mércét, de nem tartják meg.
Egy átlagos gyülekezetben rengeteg beteg van, ami szinte hihetetlen. Hihetetlen, hogy hívők között ennyi beteg legyen, és Krisztus győzelméből sajnos nem sok látható. Sokat tanultam, amikor megpróbáltam egyes keresztényeken segíteni, hogy meggyógyuljanak. És itt rátérek az organikus betegségekre, bár ezekről csak később akartam beszélni.
Szóval, legtöbbször sikerült is egy-két, vagy több okot felfedezni, ami a betegséghez vezetett. Az ember tényleg imádkozott az illetővel, s azt gondolta: na, most minden megoldódott, most már minden rendben lesz. De utána sokszor azt tapasztaltam, hogy semmi sem változott meg. Ez nagyon elgondolkoztatott. Egy ilyen eset arra készteti az embert, hogy ne hirtelenkedje el a dolgot egy jól körülhatárolt elmélettel: „Na, mondd meg a bajod, én majd megállapítom az okát, és helyrejössz. Bűnbánatot tartasz, és már meg is gyógyultál.” Ez nyilván nem így van.
Ha az illető hívő haragban, békétlenségben van a környezetével, ha ki nem állhatja a gyülekezet pásztorát, erre is, arra is morog, haragszik, akkor biztosan nem lesz sem gyógyulás, sem szabadulás. Ezt a szempontot valóban ki kell hangsúlyoznunk, mert ezek olyan erősségek lehetnek bennünk, amelyek betegséghez vezetnek. Mi pedig meg akarjuk tanulni, hogy az istenfélelem, mint tömör fogalma az erkölcsnek, illetve részleteiben is, mint a keresztény erkölcs alapja, hogyan használ, mire jogosít. 

Az istenfélelem e négy pontban foglalható össze:
1. A felismert jót tenni.
2. A békességet keresni és követni.
3. Alázatban járni.
4. A hazugságot, gonosz beszédet kerülni.

Ennek a négy pontnak az ellentétei azok a gonosz betegítő erők, amelyek jogot formálnak ránk, ha helyet adunk nekik. 

A pszichológusok azt mondják: „A tudás útján a sikerhez." 
Ránk ez nem érvényes, nálunk ez így hangzik: „Őszinteség és igazság által a sikerhez."

Ugyan az istenfélelemhez az első lépés az, hogy a felismert jót tegyük, és kerüljük a gonoszt, de ha a négy lényeges pont közül bármelyiket is figyelmen kívül hagyjuk, akkor a gonosz jogot formál ahhoz, hogy bennünk maradjon.
Előfordul, hogy elismert lelki gondozók teljhatalommal és valóban buzgón imádkoznak, és parancsolnak: „Az Úr Jézus nevében parancsolom, gonoszok, hogy távozzatok!" Ha ez órákon át nem vezet eredményre, megesik, hogy belefáradunk, de nem helyes, ha feladjuk a harcot. Kitartóan és szeretettel tovább kell kérdeznünk. Így történt a példaként felhozott páciensünkkel is.
Na, de mi történik akkor, ha mindkét szempontot tekintetbe vesszük, és mégsem szabadul meg az illető? Ilyenkor tovább kell haladni a feltáró munkában, amíg meg nem találjuk az okot. Ennek ismerete megkönnyíti a munkánkat. A mi szabadulni kívánó páciensünk életét azonban megnehezíti, mivel most már ezen az újonnan feltárt ponton is erőt kell vennie magán, és bűnbánatot kell tartania. De az Úr előtt kedves lesz, és meggyógyul, viszont ha nem teremt rendet az egész életében, csak egy dologból akar megszabadulni, akkor beteg marad.
Az egészség nagyon fontos, nagyon lényeges dolog, de ami az Úrhoz való viszonyunkat illeti, másodrangú szerepe van. Ha mindent megteszünk, és az Úr előtt helyesen járunk el, a kapcsolatunk korrekt az Úrral, akkor az egészséget ajándékba kapjuk.
Mindazt, amit itt elmondtam, sok csalódás kíséretében tanultam meg, amikor kezdetben betegekkel, meggyötört, megterhelt, megkötözött személyekkel imádkoztam. Sok győzelmet átéltem, de volt egy sorozat, amikor semmi sem történt, annak ellenére, hogy mindent megtettem.
Kétségbeesésemben még részletesebben áttanulmányoztam az eseteket, a testvéreimet vagy pácienseimet kikérdeztem, és így egészen egyszerűvé, világossá váltak a dolgok.
Egyszer egy diakonissza jött hozzám. Nehéz eset volt. Démonikusan terhelt. Többször jött hozzám, és minden alkalommal megszabadult valamilyen problémájából. De történt egyszer, hogy semmi sem sikerült, sőt a többi baja is visszajött. Nagyon bántott, mert egy ilyen eset elrabolhat minden reményt az embertől. Később aztán kiderült, hogy ez a diakonissza összeveszett egy másik nővérrel és még valaki mással is. Mindezek nem voltak nagy dolgok. Kikérdeztem. Ó, csak egy kis békétlenség! – mondta.
Így aztán arra kértem, hogy most az én jelenlétemben kérjen bocsánatot az Úrtól, hogy ilyen kiállhatatlan volt a munkatársához és barátnőjéhez. És hogy most megbocsát ezeknek az embereknek az Úr előtt, sőt a jövőben tartózkodni fog bármilyen negatív gondolatot a szívébe engedni velük szemben, Isten segítségével. Ezt megtette. Ezután én csak röviden imádkoztam, a gonosz erőket megkötöztem. Ő felállt és azt mondta: „Megszabadultam! Jól vagyok! Minden eltűnt!” És valóban megszabadult. Ez nagyon elgondolkoztatott. Láttam, hogy az Igében mindez meg van írva.
Az első alapelv a gyógyulás útján valóban az, hogy megkérdezzük a testvéreinket, akik segítséget keresnek, hogy meg tudnak-e bocsátani szívükből, mindenkinek. Természetesen az után, miután a cselekedeti bűnöket már elrendezték.
A megbocsátásról már sokat beszéltem más alkalommal, de most újból meg kell ismételnem a betegséggel és a gyógyulással kapcsolatban, mivel ez alapvető feltétel. Ha nekünk kell megbocsátani, akkor az a helyzet áll fenn, hogy valaki másnak nem volt igaza, és mi erre rosszul reagáltunk. Tehát a másik objektíve hibát követett el velünk szemben – mert innen indul ki a dolog –, viszont nekünk kell megbocsátani.
Az Úr világosan mondja, ha mi bűnbocsánatot nyertünk, akkor mi is bocsássunk meg. Ez az üzenet a megbocsátás üzenete, amely az egész világon, ahol a Szent Szellem által megújulások vannak, különös hangsúlyt kap. Akárhová megy az ember, azt látja, hogy a megbocsátás üzenete fontos szerephez jutott, mert az Úr azt akarja, hogy az Ő népe egészséges legyen. Ez nem működik megbocsátás nélkül. Szerintem a maradandó, beteges zavaroknak több mint 50 százaléka – mindegy milyen eredetű – ezzel függ össze, hogy a hívők nem tanultak meg igazán megbocsátani.
Nekünk sokszor csak homályos, csökevényes elképzelésünk van arról, hogy mit is jelent egyáltalán a megbocsátás. Megbocsátani annyit jelent, mint isteni síkon mozogni, isteni síkon cselekedni. Ha egy másiknak velem szemben nem volt igaza, megsértett, megsebzett, rosszat tett, mégis nekem kell megbocsátani, elengedni, elfelejteni. Nekünk magas erkölcsi jogunk van, de kötelességünk is. Ilyenkor Isten előtt, nem emberek előtt, meg kell vallanunk: „Uram, megbocsátom neki, amiben ellenem vétkezett! Megbocsátom neki, amit tett, ezt és ezt a gonoszságot, vagy kitolást, vagy viselkedést, vagy rossz cselekedetek egész sorát, mégpedig úgy, ahogy a Máté 18. részében írva van!"
Olvassuk, hogy a gonosz szolga, akinek tömérdek adósságát elengedte az Úr, ő a saját szolgatársának a csekély kis adósságát nem tudta elengedni. Ezért a következő dolog történt vele: elsősorban az elengedett adósságait az Úr visszavonta, másodszor, a hóhérok, a gyötrők kezébe adta. Erre nagyon figyeljünk oda. Ezt fel kell fognunk szellemben, mert nagyon lényeges dolog.
Ha a példázat mondanivalójánál maradunk, akkor láthatjuk, hogy az Úr az elengedett vétkeket ismét ránk terhelheti. Ez egy erős kijelentés, alig merem kimondani, hogy az Úr a megbocsátott bűnt ismét felrója, és az elengedett adósságot ismét követeli. A második, ami történt, hogy börtönbe került ez a szolga. A harmadik pedig, hogy át lett adva a hóhérok, a gyötrők kezébe, ami az Ige szerint démonikus erőket jelent.
Ez valóban azt jelenti testvéreim, hogy a gonoszok az Úr parancsára gyötörnek minket, ha mi nem bocsátunk meg. A démonok nemcsak az ördög szolgái, hanem vadállatok is. Az Úr ránk engedi őket, ha mi nem bocsátunk meg. A láthatatlan világban mintha létezne egy szerződés, ami Istent hátráltatja, illetve nem engedi, hogy őrizzen bennünket a gonosz világ támadásaival szemben akkor, ha mi nem tudunk megbocsátani. A gonosz szolga esete a Máté 18. részben egy kulcs az igazi lelki gondozási munkában. Továbbá írva van, hogy addig gyötörtetünk, amíg az adósság ki nincs fizetve. Ha figyelmesen olvassuk, észrevesszük, hogy a gonosz szolgának – hogy fizethessen – el kellett volna adnia mindenét, feleségét, gyermekeit stb.
Összefoglalva: ez azt jelenti, hogy ha valaki teljes megbocsátást nyer Krisztus által, de ő nem bocsát meg, gyötrelmet vesz magára. És ezzel még csak keveset mondtam. Mindez azt is jelenti, hogy jól tesszük, ha nagyon igyekszünk megbocsátani, éspedig nem általánosságban, hanem esetről esetre, és személy szerint. Ezt az Ige mondja, és az Urat kell kérnünk, hogy mutassa meg, nem mi kutatjuk, nem magunkat analizáljuk. Nem turkálunk a múlt szemeteskukájában, hanem az Urat kérdezzük, és Ő gondoskodik róla, hogy azok az esetek jussanak eszünkbe, amelyek reprezentatívak minden más esetre nézve; ahol megsebeztek, ahol belül háborgunk, ahol ellenségesek, vagy agresszívak, vagy bosszúállók voltunk. Ha ezekben az esetekben, amiket az Úr juttatott eszünkbe, kimondjuk a megbocsátást újszövetségi rend és követelmény szerint, akkor két dolgot élünk át:
1. Leválunk arról a személyről, akihez kapcsolódtunk a rossz viszony által, mert ha az emlékezetünkből el is tűnt, de belülről hozzá voltunk kötve.
2. Az Úr megáld, mert belép a gyötrőnk és miközénk és megtiltja a további szenvedést.

Nem lehet eleget beszélni a megbocsátásról és különösen arról, hogy hogyan is kell azt tenni!
Ha az Úr azt mondja, bocsáss meg a te tanárodnak, aki igazságtalanul megbüntetett téged – ez történhetett 5 évvel ezelőtt is. Ez elég könnyen mehet. Az Úrhoz folyamodunk, és azt mondjuk: Uram, én megbocsátok a Te szereteteddel annak az embernek. Most is látom, amikor az egész osztály előtt megszégyenített, ahogy igazságtalanul megbüntetett, pedig nem voltam hibás – ő volt rosszindulatú. Sokáig ellene voltam, minden gondolatom, érzelmem, indulatom a bosszú volt, de mostantól kezdve: állj! – tovább nem leszek ellene.
Ez még elég egyszerű eset. De ha az Úr egy másik esetet hoz elém. Talán a szüleimet. Az Úr úgy a jelenből, mint a múltból elénk tárhat dolgokat. Ha kérjük, Ő spontán és sorrendben meg fog mutatni mindent. Ezek után pedig nemcsak imádkozunk és bocsánatot kérünk az Úrtól, hanem meg is áldjuk az illetőt, ha még él.
Imádkozunk érte, jót teszünk vele, és visszautasítunk minden előző érzést, haragot, mert az ördög nem nyugszik, és gondoskodik arról, hogy ilyen helyzeteket visszahozva, megkísértsen. Ilyenkor ki kell mondanunk: nem! Én elhatároztam, hogy megbocsátok, és ebben maradok. Nem foglalkozom tovább ezzel az esettel, nem engedem, hogy ez foglalja le a gondolataimat, és akkor győzünk és megszabadulunk.
Ha egy ponton engedélyt adunk a gonosz erőknek, hogy hozzánk férkőzzenek, akkor azzal, hogy megbocsátottunk, vissza is vettük ezt a jogot, és miénk lesz a győzelem. Így valóban megszabadulunk minden különösebb kínlódás és órákig tartó harc nélkül. Szófogadás és bűnbánat – a legtöbb szabadulás bűnbánaton keresztül történik.
Az ördögűzés csak egy módja annak, ahogyan megszabadulunk. Ha egészségesek akarunk lenni, ennek előfeltétele az, amit nekünk kell megtenni, ez a szófogadás.

Ha megalázzuk magunkat, akkor ez lehetőséget ad az Úrnak, hogy azt tegye, amit már régóta tenni szeretett volna. Ha mi nyugtalankodunk a miatt, hogy egy dolgot jóvátegyünk, akkor könnyen lehet, hogy ennek a dolognak a rendezetlenségén múlott, hogy eddigi imáink meghiúsultak. Ha szívből megbocsátottunk, és ezen az oldalon maradunk, áldjuk meg azokat, akiknek megbocsátottunk. Mert nem elég csak megbocsátanunk, nekünk a jót is kell tenni, nem csak a rosszat nem tenni. Ámen!

Folytatáshoz kattints ide : (5.rész.)
(Hit- és Hitvédelem oldal  ITT,)

(Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik a Hitéleti blogon.)










___________________________________________________________ 

A  KRÍZIS  MISSZIÓ  HÍRLEVELEI  ITT  OLVASHATÓK  : 
                                     3. HÍRLEVÉL VIDEÓJA                              
____________________________________________________________________ 




.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése