2014. szeptember 7., vasárnap

PÁRVÁLASZTÁS KERESZTYÉN ALAPELVEI

PAUL  WASHER : AZ EGYÜTT JÁRÁS FELTÉTELEI ÉS VESZÉLYEI

Erről a rendkívül fontos témáról sajnos nagyon ritkán beszélünk a gyülekezetekben, mivel ilyen speciális témát a pásztorok ritkán, vagy szinte sosem vesznek elő mint Istentiszteleti üzenetet. Sajnos e-téren nekem is sok a mulasztásom. Legutóbb 15 évvel ezelőtt egy külön erre a célra rendezett ifjúsági összejövetelen került részletesen kifejtésre nálunk ez a téma. Akkor sajnos még nem tudtuk videón rögzíteni. Éppen ezért nagyon örültem, amikor rátaláltam Paul Washer nagyon biblikus és gyakorlati üzenetére ebben a speciális témában. Nagyon fontosnak tartom ezt a hiánypótló üzenetet minél szélesebb körben elérhetővé tenni, (én is ezért teszem közzé), hogy ezzel is segíthessünk azoknak a keresztyén fiataloknak, akik még a párválasztás előtt (vagy annak folyamatában) vannak, de azoknak is hasznára lehet, akik már házasok (esetleg szülők), hogy tanácsadással segíthessék fiatal hittestvéreiket, vagy saját gyermekeiket.

A párválasztás keresztény alapelvei természetesen eltérnek a világban látott bűnös gyakorlattól. Sajnos a világ szelleme ezen a területen is már nagyon sok gyülekezetet megfertőzött. A 6 rövid folytatásban Paul Washer a mai kulturális örökségünkből és a témát övező tévképzetekből kiindulva tárgyalja a férfiasság és nőiesség biblikus jellemzőit. Beszél az ismerkedés kereteiről és végül válaszol a feltett kérdésekre.

Jó szívvel ajánlom minden érdeklődőnek ! Érdemes rászánni egy kis időt.
Isten áldjon meg !
1/6. rész                         (Mind a 6  folytatás magyar feliratos)


2/6. rész


3/6. rész


4/6. rész


5/6. rész


6/6. rész

Kapcsolódó anyagok   
        Házasság- válás- helyreállítás bibliai alapelvei 
        Derek Prince : Különleges helyzetek - Válás és újraházasodás 
_________________________________________________________________________________
Az Atya világába való belépést megalapozó Ígehirdetések :
 (Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik.)
 1. rész 2013.06.08 - Krisztusban való élet titkai - 1.rész




63.rész 2014.09.13 - Istenfélelem fogalmának pontosítása - 1.rész
64.rész 2014.09.20 - Istenfélelem fogalmának pontosítása - 2.rész







A  KRÍZIS  MISSZIÓ  HÍRLEVELEI  ITT  OLVASHATÓK  : 
HÍRLEVÉL - 2. 
                                     3. HÍRLEVÉL VIDEÓJA                              
____________________________________________________________________ 











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése